Bediuzzaman nem maradt sokáig Isztambulban, hanem Vanba utazott. A Batumon keresztül vezető út során megállt Tbiliszi mellett, és felmászott a városra néző Sejk Szanan néven ismert dombra. Miközben a környező kilátást nézte, egy orosz rendőr közeledett, és a következő párbeszéd zajlott le köztük.

– Mi az, amit ilyen figyelmesen szemlél?

Bediuzzaman: A madrasámat tervezem.

Az orosz rendőr megkérdezte: Honnan jött?

Bediuzzaman: Bitlisből származom.

Az orosz rendőr: Ez Tbiliszi!

Bediuzzaman: Bitlis és Tbiliszi testvérek.

Az orosz rendőr: Hogy érti ezt?

Bediuzzaman: Ázsiában, valamint az Iszlám világban három fény kezd feltárulni egymás után. Míg veletek a sötétség három szintje kezd fogyatkozni. Egy napon le fogják tépni despotizmusnak ezt a fátylát és az el fog sorvadni, én pedig visszajövök, hogy itt építsem fel a medreszémet.

Az orosz rendőr: Milyen sajnálatos is ez számodra! Meglep, hogy mennyire reménykedsz.

Bediuzzaman: Engem pedig a te érvelésed lep meg! Lehetséges, hogy ez a tél a végtelenségig folytatódjon? Minden télnek van tavasza, és minden éjszakának van egy nappala.

Az orosz rendőr: Az Iszlám világot darabokra szabdalták?

Bediuzzaman: Elmentek tanulni. Itt van India, az Iszlám egyik tehetséges fia; a britek középiskolájában tanul. Egyiptom, az Iszlám okos fia; leckéket vesz a britek közszolgálatától. Kaukázus és Turkesztán, az Iszlám két vitéz fia; őket az orosz katonai akadémián képezik ki. És így tovább…

Nem látod hát, hogy diplomájuk átvétele után ezeknek a nemes gyermekeknek mindegyike egy kontinenst fog irányítani, és felemeli hatalmas és igazságos apjuk, az Iszlám zászlaját a tökéletesség horizontján. Ezzel hirdetni fogják a Qadar előtt az emberiség örök élet előtti bölcsességének titkát, legyőzve minden olyan esélyt, amelyet a sors tartogat számukra.