Egy nap a kaukázusi front orosz főparancsnoka érkezett, hogy ellenőrizze a tábor foglyait. Miközben sétálva szemügyre vette a foglyokat, a tábornok észrevette, hogy Bediüzzaman ügyet sem vet rá és nem áll fel. A tábornok ezen felháborodva ismét elment mellette, azt gondolva, hogy nem vette észre őt. Molla Said ekkor is ülve maradt a földön.

- Ön nem tudja, hogy ki vagyok?

Bediüzzaman:

- De igen. Ön Nikoláj Nikolájovics.

Mire a tábornok:

- Ez közvetlen sértés az orosz hadsereg és a cár ellen.

Bediüzzaman:

- Nem sértettelek meg. Muszlim tudós vagyok. Valaki, aki hisz a Mindenható Allahban, felülmúlja a hitetlen embert. Ezért nem álltam fel.

Az eszmecserét követően Bediüzzamant hadbíróság elé állították. Néhány fogolybarátja, akik tisztek is voltak, próbálták meggyőzni őt, hogy kérjen bocsánatot a tábornoktól, és kerülje el, hogy az ügy kivégzéssé fajuljon.

Bediüzzaman azonban nagy méltósággal és bátorsággal ezt mondta nekik:

- Számomra a halálos ítélet olyan, mint egy útlevél az örök birodalomba.

Meghozták a döntést a kivégzéséről, és mivel már előkészületek folytak az ítélet végrehajtására, Bediüzzaman kért egy kis időt, hogy teljesítse vallási kötelességét, a szalatot, mielőtt szembenéz a kivégző osztaggal. Pontosan ebben a pillanatban, amikor ellátta a szalatját, az orosz tábornok bocsánatkéréssel közeledett Bediüzzamanhoz:

- Kérlek, bocsáss meg nekem. Rájöttem, hogy a te cselekedetedet a vallásod szentségéhez való hűséged vezérelte. Bocsáss meg. Elnézést kérek.

Az ellene hozott ítéletet pedig visszavonták.